Intimitás és hasadás

Nem maradt bennem semmi érintetlen. Nincs más esélyem az életre, mint újraszülni magamat. Megtalálni saját, legbensőbb, törött intimitásomat, és újraépíteni belülről ezúttal. "Legalább lassíts kicsit, kérlelte a férfit. De hiába, az csak folytatta, féktelen mohósággal, leszorítva a testét, ügyet sem vetett Mayára, és ettől Mayát halálfélelem kerítette hatalmába. Csak a férfi kontúrjait érezte magán, mintha nem lett volna belseje a férfinak, csak valamiféle vad ösztön, mi hajtja a merev, kemény vázat, akár egy vastag páncélt. De nem volt lélek a tekintetében, sőt már nem volt tekintete sem. Ez az érzés nélküli puszta használat lélegzetállítóan megijesztette. Ha nem lehet határt jelezni, az erőszak, villant át rajta. A biztonság az, ha tisztelik a határodat, ki lehet fejezni az érzést, meg lehet állni, ki lehet szállni. Itt viszont nincs semmi ebből, csupán érvénytelenítés. Márpedig a határok tartása a bizalom iránytűje, ami nélkül ő már nem tud és nem akar együtt lenni. Azt látta rajta, hogy a férfi teljesen kikapcsol, olyan féktelen indulattal esik neki, mintha meg akarná semmisíteni valami mély, elementáris szinten." Az intimitásunk mélyebbre nyúlik nálunk, és mélyebbre, mint ahogyan azt esetleg tudatosítjuk. A családjaink olyan, generációkon átívelő, hasadt mintázatokat hordoznak, amelyek meghaladása egy teljes élet munkáját kívánja. Ez a korszakos jelentőségű, monumentális könyv szinte a lehetetlenre vállalkozik: alámerül e mélység legmélyére, hogy megtalálja a módot kötődési sérüléseink átírására. De nem csupán tudati, hanem tudattalan, zsigeri, testi és idegrendszeri szinteken is. A mű – a szerzőre jellemző módon – egyszerre mozog a szakmai keretezés és a fiktív történetmesélés határvonalán, hogy az elménkkel és a szívünkkel is befogadhassuk az emberi létezés…