A Múzsa Nem Pihen

Hogyan lehet rátalálni a tiszta fázisra és a nullára egy olyan külvilágban, amely folyton csak rombol? Atomm verseskönyve nem pusztán költemények gyűjteménye, hanem egy magasan strukturált, mégis végtelenül ösztönös érzelmi és mentális architektúra. A kötet gerincét az az alkotói filozófia adja, amely a komplex, rétegzett kreativitást helyezi az egyszerű sémák fölé. A versek ritmikája mögött szinte hallani a '90-es évek West Coast hip-hopjának nehéz basszusait és a G-funk feszességét. Ez a zeneiség az, ami a sorokat prózai magasságokból igazi, lüktető kortárs lírává emeli. A költői én nem fél sebezhetőnek lenni: kendőzetlen őszinteséggel beszél a depresszió elhagyásáról, az idő szorításáról, a belső feszültségekről és arról a mindent felülíró vágyról, amely képessé teszi az embert arra, hogy a múlt törvényeit hátrahagyva valami teljesen újat kezdjen. A kötet motívumvilága mesterien mossa össze a digitális jelenvalónk attribútumait a legmélyebb spirituális és fizikai analógiákkal. Az SMS-ek, lájkok és a virtuális tér diagnózisai mellett megjelenik az elektromosság, az áram, a fázisok, a várépítés és a mentális szálak kibogozhatatlan hálója. A nő itt egyszerre múzsa, csillag, kín és sérülés, de leginkább az a megkerülhetetlen fókuszpont, akiért érdemes mindent átadni, megkockáztatva akár a szenvedélyben való megfulladást is.