Aprómunka egy palotáért

Krasznahorkai László új regényének hőse és elbeszélője egy New York-i könyvtáros, bizonyos Hermann Melvill. A vezetéknévről lemaradt e betű nem akadályozza meg a a név vámszedőit, hogy folyton Melville-utódként zaklassák, aki pedig csak megkeseredett - és csak majdnem - névrokona a Moby-Dick írójának. Nem segít a helyzetén az sem, hogy véletlenül ugyanúgy dolgozott korábban vámtisztviselőként, mint a neves előd, és ugyanarra felé is lakik Manhattanben, ahol a regényíró géniusz. Miközben az érthető kényszer alatt egyre többet megtud a nagy Melville-ről és ennek nyomán egyéb, számára korszakalkotó zsenikről, lázas monológjában megosztja velünk gondolatait a metropoliszról, a művészetről és arról is, hogy mit jelent szerinte az igazi könyvtár, ahol a könyvek olvasatlanok, és amely örökre zárva van: „az eszményi könyvtár, mit tudom én, 53 millió könyvvel, az ott van, mint egy kincs, amihez nem nyúlhatna senki, hisz az értékét épp azáltal őrzi, hogy mindig készen áll rá, hogy a saját értékén álljon, más szóval hogy készen álljon, és kész.” A regény mottója: „A valóság nem akadály.” És valóban nem az: Krasznahorkai szuggesztív óriásmondatai olyanok, mint a Manhattan-sziget sziklájára épült felhőkarcolók: lényük mintha a lehetetlen legyőzésére születtek volna.